’1. fejezet.’
Kiszállva a kocsiból, vállamra lendítettem a kistáskámat és
kivettem a csomagtartóból a két hatalmas bőröndömet. Elhúztam azokat a
verandáig, felcipeltem a lépcsőn és leraktam az ajtó előtt. Nagy levegőt
vettem, majd benyitva, beléptem az előszobába.
Körülnézve
megállapítottam, hogy semmi sem változott. Minden az eredeti helyén volt. A
tükör a falon, a cipős polc a konyhába nyíló ajtóval szemben. A tapéta, még
mindig ugyan az a halvány barack színű, liliom virágos volt, amit én választottam
annak idején.
Egy év telt el azóta,
hogy elköltöztem itthonról. Egyik éjszaka fogtam magam, összepakoltam a
holmimat és elmentem. Nem bírtam tovább ebben a házban maradni, az emlékek
megfojtottak. Oliver halála arra késztetett, hogy magam mögött hagyjam addigi
életemet. Ez alatt az idő alatt, bejártam Európát. Sarah volt az egyetlen,
akivel párszor beszéltem telefonon, a többiekkel nem tartottam a kapcsolatot.
Levéve a kabátomat,
felakasztottam a fogasra, amikor Aleisha és Beth jelentek meg, az emeletre
vezető lépcső tetején. Ragyogó arccal rohantak felém, hogy aztán a nyakamba
vessék magukat. Őket követve sétált felénk Chris, Shane és egy, számomra idegen
férfi. A lányok a puszi áradatuk után, hátrébb álltak, utat engedve a fiúknak.
Mindkét bátyám csontropogtató ölelésben részesített.
- Jó, hogy itt vagy
Kate! – mosolygott Aleisha. – Mondta Sarah, hogy voltál Svájcban és Belgiumban.
- Igen, elég sok
helyen voltam. – bólintottam. - És veletek mi a helyzet? – kérdeztem, jobban
megnézve az idegen férfit.
Gyönyörű kreol bőre
volt, borostás arca, kócos sötét barna haja és ragyogó sötétkék szeme. Magas és
vékony volt, de pólóján keresztül is átlátszott kidolgozott felsőteste.
- Ő, itt Jason. –
intett Beth a megnevezett felé. – Jason, ez itt Kate. Chris és Shane féltestvére,
meg persze a fogadott húgunk. – mutatott be minket egymásnak.
Jason biccentett, de
az arca kifürkészhetetlen maradt.
- És, te most…
- Itt lakom. –
válaszolta meg, a be nem fejezett kérdésemet, undokul mosolyogva.
- Nem sokra rá, miután
elmentél találkoztunk vele. - jegyezte meg Chris.
- A testvéreid voltak
olyan kedvesek és rábírtak, hogy maradjak velük. – mondta Jason.
E szavak hallatán,
egyre nagyobb tehernek éreztem magam a családom körében. Hirtelen, nem
értettem, mit keresek itt, minek jöttem vissza. Ők már találtak valakit a
helyemre, aki pótolja a hiányomat. Úgy éreztem ott állva, bőröndökkel és
nyitott ajtóval a hátam mögött, mintha nem is Jason, hanem én lettem volna a
vendég ebben a házban.
- Érdekes Sarah egyszer sem említett. – vontam
meg a vállam, mire lefagyott az arcáról a vigyor.
- Sarah hol van? –
fordultam a többiekhez.
Ő volt a legjobb
barátnőm, rá bármiben számíthattam. Őt is rég láttam és furcsállottam, hogy
nincs itt a többiekkel.
- Ma rendezik be a kiállítását,
olyan tizenegy körül fog végezni. – jött válasz.
Sarah így fogalmazta
meg, hogy miért szeret fotózni:- Imádom az élet pillanatit megállítani, egy
kattanás és örökre meg marad. Magam előtt láttam a szeplős arcát, ahogy a szeme
elé emeli a gépet és nevetve készíti sorra a fotókat.
- Mióta vannak
kiállításai? – kérdeztem.
- Ez, még csak az első. Két
hete kapta meg a felkérést és azóta szinte nem is látjuk, minden idejét és
figyelmét ez köti le. – mondta Beth.
Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de
Chris megelőzött.
- Itthon
maradsz? – kérdezte, miközben felvette a földről a bőröndjeimet.
- Igen,
azt hiszem. – bólintottam.
- Remek,
akkor ezt megbeszéltük. – Aleisha hangja határozott volt. - Sarah nagyon fog
örülni!
Rámosolyogtam a nővéremre, majd Chris nyomában felmentem az emeletre.
Lerakta a bőröndöket az ágyam mellé és felém fordult.
- Jó,
hogy itt vagy Kate! – nézett a szemembe.
- Igen,
én is így érzem! – mondtam halvány mosollyal az arcomon.
Chris
kiment a szobámból és én egyedül maradtam. Végig néztem a polcokon, az
íróasztalomon és megállapítottam, hogy minden ott van, ahol hagytam. Kipakoltam
a táskákból a ruháimat, a fürdőszobai holmikat, a cipőimet és a fegyvereket.
Az
egyszerű utcai ruhát levéve, bőrszerkót vettem föl. Miután elkészültem bementem
a városba, a Dark Angelhoz; hogy elüssem az időt, amíg Sarah dolgozik.
A club előtt rengetegen voltak, de én
egyenesen a bejárat előtt álló biztonsági őrhöz mentem, eszembe sem volt
beállni a sor végére.
- Kérem a sor végére…
Kate! – ismert fel az őr.
- Szia, Bob. –
mosolyogtam rá. – Mi a helyzet?
- Velem nem sok; de inkább
azt mond, hogy veled mi van, rég voltál erre.
Bosszantott, hogy a
mögöttem várakozó fiatalok rólam sutyorogtak és láttam, hogy ez Bobnak is
feltűnt.
- Nem voltam itthon,
egy kis időre elutaztam. – válaszoltam.
- És mikor jöttél
haza?
- Csak pár órája. –
vontam meg a vállam.
- Te egy percre sem
állsz le! – felnevetett, miközben kinyitotta előttem az ajtót. – Akkor jó
szórakozást!
- Köszi.
Hátrafordulva, még
vetettem egy pillantást a sorban állókra, akik bosszúsan néztek utánam.
Elégedetten rájuk mosolyogtam, majd beléptem a clubba.
A hely nem sokat
változott, mióta utoljára itt jártam, izzadt testek simultak egymáshoz a táncparketten.
A levegőben cigaretta füst gomolygott; a zene, pedig hangosan dübörgött. A
pénzes pacák és a club tulajdonos az emeletről figyelték a rendet, amíg a kurváik
szórakoztatták őket.
Bevetettem magam a
tömegbe a bár pult felé indulva, de csak nehezen tudtam haladni. A nők
vonaglottak és rázták magukat körülöttem. A pasik piával a kezükben táncoltak,
a nők seggét markolászva. Voltak, akik alig voltak maguknál, azt se tudták hol
vannak és, hogy mit csinálnak.
Végig verekedtem
magam a tombolókon és felültem egy üres székre. A pult mögött ténykedő fiatal
kiszolgáló srác odalépett hozzám.
- Mit adhatok? –
kérdezte, egy poharat törölgetve.
- Egy whiskyt, legyen
szíves!
A fiú leemelt egy
Jack Daniel’ s-es üveget és kitöltötte nekem az italt, aztán letette elém.
- 5 euro lesz. –
mondta közönyösen.
Egy tízest
csúsztattam oda neki, miközben kiürítettem a poharamat. Ekkor furcsa dologra
lettem figyelmes. A tüdő megtelt vámpír illattal és láttam, amint egy magas,
fekete kabátos alak kiráncigál egy embert a hátsó ajtón.
Lecsusszanva a
székről, elindultam a vészkijárat felé. Hallottam, hogy a pincér fiú, még
utánam kiabál.
- Hé, a visszajáró!
Mindenkit félre
lökdöstem és arrébb taszítottam az utamból, amikor egy férfi ragadta meg a
karomat. A derekam köré fonta a karjait, magához szorítva. Büdös mocsok és pia
szaga volt. Csücsörítve hajolt felém, mire felpofoztam. Haragosan elkapta a
karomat és hátra csavarta.
Ekkor már a
körülöttünk állók mind minket néztek. Voltak, akik nevettek és voltak, akik
ijedten figyelték a történteket.
- Hova sietsz cica? –
vigyorgott a képembe a részeg.
- Bocsi, dolgom van!
– mondtam lefejelve, mire támolyogva elengedett. Egy jól irányzott rúgással
eltaláltam a mellkasát és ezzel elterült a padlón.
Ügyet sem vetettem a bámészkodókra,
megkerülve egy csapat embert az ajtóhoz szaladtam. Felrántva kirohantam és egy
sikátorban találtam magam. A vámpír, akit követtem egy sarokban állt, az
ártatlant a falnak szorítva.
- Hé! – kiáltottam.
A vérszívó elengedve
a férfit megpördült és dühödten meredt rám. Az áldozata a vérveszteségtől,
félájultan összeesett.
Óvatos mozdulatokkal,
hogy az ellenfelem ne vehesse észre, kivettem egy pengét az övemből és a
markomba zártam.
- Tűnj a városból,
különben itt nem lesz nyugtod! – mondtam.
- A te fajtád, nekem
nem parancsolhat! – sziszegte vissza. – Undorítóak vagytok egytől egyig, ezeket
a gyenge lényeket véditek. Ne mond, hogy nem akarod, hogy nem vágysz a lelkére!
- Van elég erőm
ahhoz, hogy ne engedjek a kísértésnek. Ti holmi élősködők, semmit sem tudtok az
indulatok és a vágyódás elfojtásáról.
- Ostobák, minek
szenvednénk; ha van gyógyszer, ami elmulasztja azt?
- Igaz, de mi
legalább nem fogunk a pokolban elégni. – mondtam, majd teljes erőmből
elhajítottam a pengét, egyenesen a vámpír szívébe.
Felnevetve kitépte
magából és eldobta a kis, véres, fém darabot. Lassan elindult felém, még mindig
gonoszul mosolyogva.
- Ugyan már, ezt te
sem gondoltad komolyan, hogy egy kis éles tárgy megállít! – mondta.
- Nem. – ráztam meg a
fejem. – Az nem is, de a méreg talán.
Elkerekedett szemmel
nézett le a mellkasára, majd porrá hullott.
Mély lélegzetet
vettem, aztán oda rohantam a földön fekvő férfihoz. Életben volt és csak ez
számított. Elő kaptam a telefonomat és gyorsan beütöttem a mentők számát. A
fülemhez emelve, egy kedves hangú nő szólt bele.
- Jó estét! A Dark
Angel mögötti sikátorban egy ájult férfi fekszik. Rengeteg vért vesztett,
kérem, siessenek. – mondtam, kinyomva a telefont.
Elintéztem, amit kellett,
így visszamentem a clubba, hogy egy kicsit kikapcsolódjak.
